Annyira szeretnék válaszokat a kérdéseimre, ugyanakkor mégsem, mert...

Annyira kiborultam (ebben az érettségi is nagyban ludas). Félek. Mindentől. Rettegek. Ma tanultam is. Ha vége lesz...Akkor jobb lesz? Nem tudom. Én csak...Szeretnék kiegyensúlyozódni újra, de most nem megy. Minden csak szétesik és kicsúsznak a kezeim közül a dolgok. Úgy érzem, mintha csak megtűrnének maguk körül az emberek, pedig... Nem tudom, hogy mi van. Egy-egy beszólás, célzás, komment... Most minden csak jobban összezavar. Ezek mellett úgy járkálok itthon, mint valami zombi. Senki nem érti ezt. Én sem. Merülök. Valaki ölelgessen meg (Ebben csak az a gáz, hogy abban a pillanatban elbőgném magam.)

"Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.
Ez voltam én. Valaki, aki készül,
Valaki, aki árván erre tévedt
S akinek útja végtelenbe mélyül..."
(Juhász Gyula)